A számokat nem ismerem, de a bölcsődében eltöltött 10 évem alatt évente 1x biztosan találkoztam a témával, hol ilyen hol olyan okok miatt. Több olyan család is járt ez idő alatt a csoportomba, ahol történt egy vagy több gyermek veszteség.

Azt gondolom, hogy a prenatális veszteség okozta gyász igen gyakori és ennek ellenére tabusítva van. Ez a tabusítás azonban nem kifejezetten csak erre a gyászra vonatkozik. A halált mint olyat, főleg, ha az gyermekkel kapcsolatba hozható nagyon rosszul kezeli a modern társadalom. Korábbi kultúrákban és más kultúrkörökben a halál az élet természetes része volt, még akkor is, ha az olyan korai veszteség volt, mint a prenatális veszteség.

A legtöbb esetben és családban a halál fordítva is rosszul van kezelve, azaz a gyermekek elől titkolják a halálesetet vagy becézgetik "az angyalokhoz kötözött" és ehhez hasonló kifejezésekkel, temetésekre pedig nem viszik őket. Ez az alapozás a későbbiekben a gyászt nehezen vagy rosszul kezelő felnőttkori viselkedéshez vezethet.

Az intellektualizálás mindennapos jelenség és főleg azok élnek vele, akik nem tudnak vagy akarnak együttérezni a bármilyen veszteséget átélt ember érzéseivel. Képi világra vetítve az érzések helye a szívben, míg a gondolatok azaz az intellektus a fejhez kötött témák.

A gyász egyedi minden esetben, hiszen minden ember egyedi és a kapcsolódásai szintén egyéni szinten megéltek. Általánossaágban a várt várandósságok esetében a nőkben egyszerre omlik össze az összes álom és vágy, amit a gyermek köré szőtt. Már önmagában ez is óriási fájdalom.

ÖNMAGÁBAN AZ IDŐ NEM SEGÍTI a felépülést. Az érzésekre nincs hatással az idő. Ha felidézek egy boldog pillanatot gyerekkoromból, akkor most is elmosolyodok. Azaz az öröm akár 30 év távlatában sem fakul. Miért változna ez a gyász esetében?

Mindenképpen keresse azt a társaságot, ahol tudják értően és csendben hallgatni őt és nem "okoskodni" arról, mit kellene éreznie vagy tennie. Igyekezzen csak ilyen környezetben érinteni a saját fájdalmát.

Ne próbálja elterelni a figyelmét a gyászáról, fájdalmáról, haragjáról, hanem igyekezzen annak biztonságos teret és időt biztosítani szaksegítséggel, és miközben ezt az "önmunkát" végzi kapcsolódjon azokkal akikkel biztonságban érzi magát.

A gyász, mint mondtam egyedi, ahogyan minden ember és minden kapcsolat. Minden anyának és apának más és más a kapcsolata a magzattal. Ilyenformán mindenki mást él meg. Az általam használt és tanult gyászfeldolgozás módszer nem tesz különbséget a gyászok között.

Mindenkinek joga van minden veszteséget gyászolni. A magzat és az anya kapcsolatánál intimebbet nem nagyon lehet elképzelni. A családnak itt tulajdonképpen nem az a szerepe, hogy támogassa a veszteséget átélt nőt, hanem hogy közösen, biztonságban átvezessék egymást a veszteségen.